Selecta Sebő TOP 10 UK klasszikus Roots/Dub örökzöld album kedvenc

 Bevallom nézegettem a lemezládát, meg a cd polcot, és eszembe jutott, hogy mennyi klassz album maradt le a múltkori roots album örök kedvenceim közül. Szóval itt egy újabb adag kedvenc, ezúttal a kedvenc (részben) Angliában készült roots és dub lemezeimről adok számot.

Aswad - New Chapter/New Chapter of Dub (Mango 1981, Reissue: Epic Japan)

 Rendben, ha UK Roots, akkor ASWAD csupa nagybetűvel. Ugyanis amit a ’90-es évekig kiadtak, az csak szuperrelatívuszokban említhető. A dub verziók pedig még ’90-es évek után is megállják a helyüket. A New Chapter és a dub megfelelője két megjelenés, de én mégis egyben írnék róla, mert igazából azt mondják a nagyokosok, hogy a kettő egymástól függetlenül nem is értelmezhető. Ugyanis ebben az esetben az egy évvel később (1982-ben) kiadott dub album hívta fel a figyelmet a vokál albumra a figyelmet. Persze ez főleg a Dub Fire-nek és Dennis Brown-nak köszönhető, aki erre a nótára énekelte fel a Promised Land verzióját. Szóval ha már csak ezért is, érdemes megszerezni ezt a két albumot. 

 Steel Pulse - Reggae Greats (Mango, 1984, Reissue: Mango, 1989)

Steel Pulse a UK vidék (Birmingham) egyik leghíresebb reggae bandája, ezen a Reggae Greats sorozatban megjelent válogatás lemezen minden 1984-ig kijött neves számuk megtalálható. A nyitó SoundSystem a reggae lemezlovas kultúra himnusza, és a Reggae Fever is magával a zenével és a kultúrával foglalkozik. Míg a Ku Klux Klan pedig az 1970-es évek végén, 80-as évek elején elharapodzó rasszista bonehead elemek feltűnésének idejében íródott. Az egészen addig nagyrészt „békés“ skinhead csoportokba szépen lassan beszivárogtak a fajgyűlölő, felforgató „terroristák“. Ekkortól kezdték elhangoztatni az igazi skinek az antirasszista mivoltukat.  Persze találhatunk rajta ganja himnuszt is,mint a Macka Splaff 

 Linton Kwesi Johnson - Straight To Inglan’s Head (Island Records, 2003)

 Még egy válogatás album, a brit dub poetry atyjának tekinthető LKJ 1979- 1984 közötti legjobb dalait tömöríti egybe. Mindegyik produkció saját és Dennis Bovell keze munkáját dicséri, producerként és hangmérnökként ugyanis ő is nagyban hozzájárult LKJ sikeréhez. A szociális és társadalmi problémákat nyiltan a hallgatók fülébe vágó LKJ, a reggae zene témájával is foglalkozott. A méltán híres Bass Culture mellett a Reggae Fi Peach is jó példa erre.

 Various Artists - Don’t Call Us Immigrants (Pressure Sound, 2000)

Ha valaki kíváncsi az Aswadon és Steel Pulse-on kívüli brit UK roots előadókra, akkor az mindenképp szerezze be ezt a válogatás albumot. 2000-ben a Pressure Sound jelentette meg, és minden szám egy must. Persze az említett két neves kiadó is rákerült, de én személy szerint itt találkoztam először a Reggae Regular és az African Brothers nevével, és nem meglepő módon mindkettő banda több trackjét is játszom azóta is. Szóval ha UK roots, akkor ez az alapmű.

Reality - Reggae Beat (Qued, 1982, Reissue:?)

Egy banda, akinek neve lehet sokaknak nem cseng ismerősen. Megmondom őszintén a covid idején Homelock Tibi (LB27) árult egy cd pakkot rendkívül kedvező áron, és abban leltem erre a gyöngyszemre. Ez igazából az 1982-es Make A Move albumának cd újrakiadása, és a birminghami reggae banda szerintem legjobb lemeze. Egyébként egy kicsit gyorsabb hangszerelés jellemzi az egészet, de még mindig roots lüktetésű, és a dalválasztás is conscious.Nehéz kiemelni bármit is a lemezről, ezért nem is teszem.

 Dennis Bovell - Dubmaster (Jamaican Gold, 1993)

Ez még az eredeti egy cd-s verzió a Jamaican Gold gondozásában, a nyitó szám az album címét adó vokál tune, amiben a dubmester félig poétaként, félig énekesként mutatkozik be. Az énekes vonal aztán folytatódik az 5-ös dallal, ami Lover’s Rock címet viseli, a művész úr még sem tagadhatja meg a UK reggae gyökereket, gondoljunk, hogy a Matumbi egyik oszlopos tagjáról van mégis csak szó. Egyébként nagyon jó azt a hangszeres kavalkádot hallani, ami áthatja az egész lemezt. A már említett címadó dal a hegedűre, a Roots Symphony pedig a zongorára épül. Az azt követő dalban (Audio Active) a zongora ismét feltűnik, mintegy átvéve a fúvósoktól                                                               a főszerepet. Szóval egy kellemes dub és reggae album ez, nincs tele delay-el, echo-                                                               val, de mégis benne van a dub minden lüktetése.

 Winston Edwards & Blackbeard - At 10 Downing Street Dub Conference (Studio 16, 1980)

Nos ez Dennis Bovell második produceri lemeze, amelyet karöltve Joe Gibbs unokatesójával Winston Edwards-szal követtek el. Ugyanis Blackbeard Dennis Bovell alteregója, a dalok pedig ismét zseniálisak. Egy koncepcionális album, ahol a dalok címei így vagy úgy kapcsolódnak londoni politikai, közéleti helyszínekhez. A vonósok dominálnak, végigvezetnek az egész albumon, és ilyen az, amikor nem kell, hogy egy dubnak legyen eredeti vokálos verziója. Itt maga a dub a hangszer. Kedvenc? Downing Street Rock pszichedelikus lüktetése már szinte elringat, aztán a Fleet Street Cover Up máris felkelt. Ez nehezebben emészthető lemez, mint pl. a                                                        következő darab a gyűjteményből, de azért magával ragadó hangulata van.

 Desmond Popsy Benup - Dubbing In The UK (Starlight, 1981)

Egy zseniális dub instrumentál album, Desmond Popsy Benup nevére rákeresve nem túl sok infot tudunk meg a világhálóról. A discogs csak ezt az albumot tartja számon tőle, és hogy a Desi Allstars session backing band egyik tagja, producer és hangmérnök. Az album csak vinylen jelent meg 1981-ben UK-ban, és 1983 - ban Dél-Afrikában. Minden nóta angol városok neveit viseli, és tényleg egy elejétől végéig kötelezően végighallgatandó lemezről van szó. Nagy kedvenceim róla a B-szekció: Birmingham Dub, Brixton Dub, Bradford Dub.

The Regulars - Victim (CBS, 1979)

A Regulars-ról vagy korábbi nevükön a Reggae Regular-ról már ejtett néhány szót Puli is. Nekem a második albumukat sikerült vinylen beszerezni, méghozzá egy 12inches koronggal bővített verziót. Ez egy kicsit funkysabb lüktetésű roots album az előzőhez viszonyítva, és sokszor van olyan érzésem a zenét hallgatva, mintha Wailers-t hallgatnék. Azonban mégis az énekben tetten érhető valami annyira brit, amiről egyértelműen beazonosítható, hogy ez a zene az „európai Jamaicából“ érkezett. A Where Is Jah erre a lemezre is felkerült, az eredeti 7 és 12inches verzióhoz képest az album verzió szerintem gyengébben sikerült, persze még ebben a hangszerelésben is                                                               kiváló nóta. Kár, hogy dub verzió csak a 12inchen hallható, mert azokat azért  elhallgatnám                                                    még néhány hónapig.

 Tappa Zukie - Peace In The Ghetto (Virgin, 1978, Reissue: Frontline, 2002)

 Egy kis kakukktojás a végére, hiszen Tappa Zukie már felnőttként költözött át a Brit - szigetekre, így akár JA artistnak is tekinthetjük, akárhogy is albumainak nagy részét londoni lakosként vette fel, szóval helye van ezen a listán. Tappa Zukie előadásmódja könnyen felismerhető, egy kicsit hasonlít Big Youth singjay/deejay átjáróház-sztílójára. S bár leginkább conscious témákkal foglalkozik, azért a Dangerous Woman című nótában megénekli a szebbik nemmel töltött kalandjait is, vagy ahogy a Bimbo Bimbo is 18+-os nóta, már ha ért valaki angolul. De a legtöbb nóta Jah tiszteletéről szól, semmi esetre sem egy könnyen fogyasztható album, de a                                                             füstös basszus végiguralja a lemezt.

 Sebő