A DJ-kkel, selectorokkal időként előfordul, hogy szeretnek kilépni komfortzónájukból és olyan általuk kedvelt zenékkel jelentkeznek mix/egyveleg formájában, amelyek nem a főcsapásiránynak számít szettjeikben.
Élet a reggae-n túl
Engem (Sebő) és az Afro-Soul Soundot a legtöbben a reggae szettjeiről ismernek, azonban még 13 évvel ezelőtt Jr. Nabuval együtt vágtunk bele az Urban Music Libraries című műsorunkba, ahol a jamaicai kedvenceken kívül a jazz, soul, funk, r'n'b, hip-hop lemezeinket, cd-inket is leporoltuk és megmutattuk a nagyérdeműnek.
Ezt a műsort élesztettem fel most hamvaiból, és egyelőre decemberig minden szombat este 8-10 között pörögnek a felvételek, sok a reggae-n, dubon túlmutató stílusból merített szettel jelentkezem ismét. Azért a reggae, dub, stepper sem lesz száműzve, és tematikus műsorok formájában szombaton is felcsendülnek a basszusvezérelt dallamok.
Szerkezeti változások a Liberateden
A show-t azért is műsorra tűztük, mert Selecta Puli egy kicsit visszavonult a rádiózástól, és a két órás műsorsávot szerettük volna megőrizni. Persze Puli spirituális, szellemi, és testi feltöltődése a péntekekre is kihat, így ott is történt egy-két változás.
"Kértek bulit? Kaptok bulit? Puli helyett jön a Pulisound
Szerencsére reggae selectorokból sok, a minőség is magas, így nem volt kérdés, amikor a
Taxis Puli szólt, hogy egy ideig nem tud műsorozni, régi barátomat a német-magyar Bomboleee-t kértem meg, hogy a szombatonkénti Twitches műsorát, tegyük át péntekre, és a Liberated Radio-n is sugározzuk. A virtuális buli már elkezdődött, minden pénteken este 8-kor Dávid útnak indítja a reggae/dancehall őrületet mindenki legnagyobb örömére.
A UK helyőrség is a virtuális színpadon
Persze 22 óra után sem maradtok reggae muzsika nélkül
Selecta DreadHead kéthetente bejelentkezik és pörgeti kedvenceit,
Selecta Áfonya pedig időről - időre beugrik a 22-24 közötti időszakban. Amikor pedig nem élőben toljuk akkor a hazai reggae selectorok, soundok valamelyikének mixe fog felcsendülni a műsorfolyamban.
Hallgassátok a www.liberatedradio.com -ot
Nyilván a rádiózás mit sem ér hallgatók nélkül, ezért is ne felejtsetek el pénteken este 7-től a www.liberatedradio.com - ra kattintani, és meghallgatni, hogy milyen új, régi zenéket hoznak nektek a Hungarian Massive Foundation family selectorai. Csalódni nem fogtok, hiszen a reggae zene széles tárházának minden szelete terítékre kerül, legyen szó rootsról, dubról, modern rootsról, stepperről, vagy éppen klasszikus dancehallról, raggáról, nálunk tuti megy!
Ha lemaradtál akkor utólag is visszahallgathatsz minket!
Jah-rá hallgatók!
Sebő
Megjegyzések
Megjegyzés küldése